Lakás, stílus, design, berendezés

Egy lakás berendezésénél millió dolgot kell figyelembe vennünk, így előfordulhat, hogy a lelkesedés szép lassan nyomasztó érzésbe fordul.

Egy idő után arra eszmélünk, hogy elvesztünk a milliónyi tanács és ötlet között, és valójában már azt sem tudjuk, hogy mit is akartunk eredetileg. A színek összefolynak, a sötétből világos, a világosból sötét lesz, majd ott állunk megfürödve, tanácstalanul.

Nem beszélve a már amúgy is nehezített pályára belépő nem várt körülményekről: a pénzügyi keret csökkenése, egy oda nem illő fal, épp ekkor fellépő készlethiány, stb.

Jó hír, hogy van élet a káosz után, így nem kell kétségbe esni és útközben feladni a terveinket.

Van néhány egyértelműen alapnak mondható szabály, amit ha figyelembe veszünk, könnyebbé tehetjük a dolgunkat.

Falak, színek

A természetes színek nagyon népszerűek, és ha valóban ezeket a szolid árnyalatokat kedveljük, bátran vágjunk bele. Ha viszont húz a szívünk a vadabb színekhez, de nem vagyunk elég bevállalósak, akkor csak szigorúan az egyik falat fessük át. A natúr árnyalatokhoz szinte minden illik, és ha ugyanezen színek sötétebb változatát használjuk, nagyon nem lőhetünk mellé.

Nagy tereknél szinte bármilyen színt használhatunk, bátorságunktól függ csak, hogy mennyire vállaljuk be a harsányabb színeket. Kis tereknél azonban vigyázzunk, kerüljük az erős, sötét színt, mert ettől még szűkebb, zártabb lesz a térérzet.

Stílus, dekoráció

Ez egy igen szubjektív kategória, személyes ízlésünktől függ a választás. Antik bútorok kedvelőinek ajánljuk a csipkés, virágos mintákat, a francia vidéki stílust. Akik szeretik a minimál, letisztult formákat, választhatnak kortárs lakberendezők termékeiből. További irányzatok, amelyeket óvatosan, de akár vegyíthetünk is: vidéki, rokokó, neoklasszikus, afrikai, rusztikus, ázsiai, art deco, mediterrán, retro és viktoriánus.

Stílusok színei

Ez az egyik legfontosabb tényező a lakberendezésnél, a bútortól a falfestéken át a kiegészítőkig. Vannak olyan stílusirányzatok, melyekre általánosan elfogadott színek jellemzőek, ezek afféle „íratlan szabályok”.

Modern stílushoz például jobban illik a natúr színvilág, amit egy, de maximum két élénk színnel keverhetünk.

A búzavirág kék, a csontszín, a fehér és a sárga illik a francia vidéki stílushoz.

A fekete, fehér, piros és kék a modern, minimál lakásokban mutat jól, míg a bordó, a vörös, az arany, a zöld, a borostyán az előkelő, királyi érzéseket közvetíti.

Tárolás, rendszerezés

A rendszerezés nagyon fontos ahhoz, hogy ne érezzük lakásunkat befejezetlennek és legfőképp állandóan rendetlennek.

A rendszerezéshez ma már több lehetőség áll rendelkezésre, dobozok, polcok, komódok, újságtartók, könyv szerkények, falra szerelhető mini szekrények, faládák, kosarak, műanyag tároló dobozok, tárolóként működő puffok, nyilván ezek közül az, amelyik a lakás stílusába a jó ízlés határain belül beilleszthető.