Sok helyen elszálltak a lakásárak Európában

2,3 százalékkal növekedtek az eurózónában a lakásárak 2015 harmadik negyedévének végére az egy évvel korábbi szintről – derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból. Az Unió egészét nézve, a növekedés 3,1 százalékos volt.

Mindent az új CSOK-ról: így jöhet össze a 10+10 millió. (x)

Az eurózónában a lakásárak 1 százalékkal emelkedtek egy negyedév alatt 2015 második és harmadik negyedéve között, míg az EU-ban 1,3 százalékos volt a drágulás mértéke. 2015 szeptember végére az árak átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak az euróövezetben mint egy évvel korábban, míg az egész Uniót nézve a különbség 3,1 százalékos volt.
Sok helyen elszálltak a lakásárak Európában

Az egyes tagállamok közül a legnagyobb lakásár-növekedést 2014 és 2015 szeptember között Svédország produkálta, ahol 13,7 százalékkal drágultak az ingatlanok. De szintén jelentős volt az áremelkedés Ausztriában (9,3%), Írországban (8,9%) és Dániában (7,2%). Továbbra is estek ugyanakkor az árak Lettországban (-7,6%), Horvátországban (-3%), Olaszországban (-2,3%) és Franciaországban (-1,2%).

A július és szeptember közötti időszakot tekintve a legnagyobb drágulásra Máltán került sor, ahol 6,2 százalékkal mentek fel az árak, de jelentős volt az áremelkedés Írországban (4,5%), Ausztriában (4,1%), Svédországban (3,9%) és az Egyesült Királyságban (3,9%) is.

forrás: portfolio.hu